2 május 2012
2 május 2012,
 Off

Munkatársunk, Dojcsák Dalma [1] írása az Élet és Irodalom április 27-én megjelent számában  olvasható. Oldalunkon a jogi hivatkozásokkal ellátott változatot tesszük közzé.


Kis János véleménye – Polt Péter hírneve?

Kis János filozófus az Élet és Irodalom című hetilap 2011. április 8-ai számában megjelent Alkotmányozás – mi végre? című írása III. részében a következőket írta Polt Péterről:Tavaly megválasztották a legfőbb ügyészt, ő 2019-ig tölti be ezt a tisztséget. Előző hivatali ciklusa idején már bőségesen bizonyította, hogy hivatalát nem pártatlan közszolgaként, hanem megbízója kiszolgálójaként tölti be.”A cikk nyomán Polt Péter személyiségi jogi pert indított Kis János, valamint az Élet és Irodalom kiadója, és annak főszerkesztője, Kovács Zoltán ellen.

A bíróságnak a keresetet el kell utasítania. Kis János és a cikkét megjelentető hetilap nem lépte át a szólásszabadság jogi határát, az idézett mondatok az alkotmányos véleményszabadság keretein belül maradtak. Meggyőződésem szerint a bíróság Polt Péter keresetének csak akkor adhatna helyt, ha figyelmen kívül hagyná a hazai és a nemzetközi alapjogi jogalkalmazás fontos elveit. Az alábbiakban a kereset elutasítását szükségszerűvé tevő olyan alapjogi érveket sorolok fel, amelyeket – álláspontom szerint – a bíróságnak figyelembe kell vennie. Ha nem így tenne, a perben véleménynyilvánítás szabadsága sérülne. Érveimet elsősorban a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: Bíróság) gyakorlatával támasztom alá, ezzel arra is felhívom a figyelmet, hogy a keresetnek helyt adó ítélettel Magyarország egyezménysértést követne el. A Bíróság döntései kötelező érvényűek Magyarország számára, hiszen hazánk részese az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: Egyezmény). Ha a magyar bíróságok egyezménysértő ítéletet hoznak egyéni jogvitákban, akkor a Bíróság döntése alapján kártérítési kötelezettség terhelheti a mindenkori magyar kormányt.

Meggyőződésem szerint az elutasítás mellett szól, hogy az idézet mondat értékítéletet tartalmaz, amellyel szemben a jog csak a legszélsőségesebb esetekben léphet fel. Nem alapozza meg a keresetet, így a szólásszabadság korlátozását az sem, hogy a felperes mennyire találja sértőnek a szerző véleményét. A per a politikai beszéd körébe tartozó szólás miatt indult, amely tekintetében a szólásszabadság korlátozása általában nem elfogadható. És végül annak is a kereset elutasításához kell vezetnie, hogy Polt Péter közhatalmi funkciót betöltő állami vezető, aki e tisztségénél fogva a hasonló, de még a kifejezetten bántó és durva megjegyzéseket is tűrni lenne köteles. Az alábbiakban részletesen kifejtem ezeket az állításokat, ám fontos leszögezni, hogy ezek az érvrendszerek nem egymást erősítik: egyenként és önmagukban is a kereset elutasításához kellene, hogy vezessenek. 

(A per alapjogi konfliktusról szól.)

Az ügy jogi értékelése nem nélkülözheti a véleménynyilvánítás szabadságának vizsgálatát. A véleménynyilvánítás szabadsága a kommunikációs jogcsalád anyajoga: kitüntetett helyet foglal el az alapjogi hierarchiában. Szabad véleménynyilvánítás nélkül elképzelhetetlen a közügyek megvitatása, ami viszont a demokratikus társadalom egyik alappillére. Ezt az állítást támasztja alá mind a magyar Alkotmánybíróság, mind pedig a strasbourgi Bíróság esetjoga, amelyek alapján a közügyeket érintő vélemények közlői következetes védelmet élveznek.

A véleménynyilvánítás szabadsága igen gyakran az emberi méltósággal, azon belül is a jó hírnévhez való joggal kerül konfliktusba. A nemzeti alkotmányok és nemzetközi szerződések mindegyike garantálja az egyének jó hírnévhez, társadalmi elismertséghez fűződő jogát, amelynek egyértelmű korlátja lenne, ha a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva bárkiről bármilyen sértő vélemény megfogalmazható volna; ugyanígy a másik véglet sem elfogadható, a személyiségvédelem nem fojthatja meg a közügyekről folytatott vitát. Így konfliktus esetén mérlegelni kell, hogy az adott esetben melyik jog élvez elsőbbséget. 

(Nem mindegy, hogy Polt Péter tényállítás vagy értékítélet miatt perel.)

Fontos rávilágítani a különbségre a tényállítás és az értékítélet között, mivel ezek sorsa eltérően alakul: az utóbbiak fokozottabb védelemben részesülnek.

A Bíróság gyakorlatából az következik, hogy a tények létezése igazolható, míg az értékítéletre ez nem igaz. Ezt a téma egyik alaphatározata, a magyar vonatkozású Karsai v. Hungary határozat fejti ki részletesen. Ebben az ügyben Karsai László történész azt állította, hogy a jobboldali sajtótermékek „egyre gátlástalanabbul hazudnak, rágalmaznak, uszítanak és zsidóznak”, és ezzel hozta összefüggésbe Török Bálint Teleki Pált dicsérő írásait. A Bíróság szerint ez a vélemény értékítélet, így az írás, ami gyakorlatilag antiszemitának nevezte Törököt, élvezi az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: Egyezmény) 10. cikkének védelmét.

A Bíróság gyakorlata szerint, ha a nemzeti szabályozás mégis elvárja az értékítélet igazságának teljes igazolását, az a vélemény szabadságának alapját kérdőjelezi meg, így sérti a 10. cikket.[2] Ez nem jelenti azt, hogy a Bíróság nem vizsgálja az értékítéleteket: azoknak is rendelkezniük kell megfelelő ténybeli alappal, hogy a 10. cikk védelmét élvezhessék, ám nem kell megdönthetetlenül igaznak lenniük. A lényegi különbség a tényállítás és az értékítélet között tehát a ténybeli megalapozottság mértékében áll.[3] Ha egy állítás értékítéletnek minősül, akkor a véleménynyilvánítás korlátozása akkor lehet arányos (tehát elfogadható), ha a kifogásolt állítás tekintetében nem áll fenn kellő tényalap. Tehát még az értékítélet is lehet túlzott, vagyis korlátozható, ha semmilyen tény nem támasztja alá.[4]

A Bíróság megállapította a Wirtschafts-Trend Zeitschriften-Verlags GmbH v. Austria ügyben, hogy az értékítélet és az azt alátámasztó ténybeli alap közti kapcsolat esetről esetre változik.[5] Ha az állítás alapjául szolgáló tények széles körben ismertek, akkor a közlőnek enyhébb a kötelezettsége, hogy véleményét igazolja, értékítéletét tényekkel bástyázza körbe.

A Bíróság számos körülmény mérlegelése után dönti el, hogy van-e olyan nyomós közérdek, amely igazolja a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását az adott ügyben. Az ügy körülményeinek vizsgálatakor a Bíróság a következő tényezőket vizsgálja különösen: a kérelmezők helyzete, a becsületsértési ügy felperesének helyzete, a vita alapját képező publikáció témája, és az állítás minősítése a hazai bíróságok által (ti. tényállítás vagy értékítélet).[6] 

(Irreleváns, hogy Polt Péter számára a kijelentés offenzív-e vagy sem.)

A beszéd tartalomsemleges védelmet élvez, vagyis a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védelem illeti meg. Az Egyezménynek a véleménynyilvánítás szabadságát garantáló 10. cikke nem csupán az építő jellegű vagy semleges kritikát védi, hanem olyan megnyilvánulásokat is, amelyek támadóak, sokkolóak vagy taszítóak. Ezek nélkül nincs pluralizmus, tolerancia, és széles látókörűség, végezetül pedig demokratikus társadalom.[7] A 10. cikk nem csupán a vélemény tartalmát védi, hanem a közlő által választott kifejezés módját is.[8] Az újságírói szabadság magában foglalja a túlzás, sőt a provokáció eszközeinek használatát is.[9] A 10. cikk akkor is védi a véleményt, ha az támadó, sokkoló vagy taszító.[10] Ez az érvelés a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában is visszaköszön.

A Bíróság gyakorlatában egyértelmű a sajtó szerepe: feladata, hogy minden közérdekű kérdésről tájékoztatást nyújtson. Ez lehetővé tesz az újságírók számára bizonyos mértékű túlzást vagy provokációt; ám ez nem léphet át egy határt, amit mások jogai és jó hírneve jelentenek.[11] 

(A keresettel kifogásolt értékítélet politikai természetű, amely más jellegű szóláshoz képest is nagyobb szabadságot élvez.)

A szólásszabadságra úgy kell tekinteni, mint a legitim, demokratikus hatalomgyakorlás alapfeltételére. A közhatalom természetszerűleg igényt formál arra, hogy a polgárok számára kötelező döntéseket hozhasson, és hogy ezek betartását akár erő alkalmazásával is kikényszerítse. A közhatalmi döntések azok számára is kötelezőek, akik tartalmukkal nem értenek egyet. A közhatalom e felhatalmazása akarata érvényesítésére morálisan csak akkor lehet alátámasztható, ha az állam joghatósága alatt álló valamennyi személy a lehető legszélesebb körben szabadon bírálhatja az államot, annak képviselőit és a döntéseiket. Az államnak a polgárai feletti hatalma csak akkor elfogadható, ha ez a jog csorbítatlanul érvényesül. Ez alapozza meg a szólásszabadság kiemelt szerepét, amelynek jogi következménye, hogy más alapjoggal való összeütközése esetén csak kivételes esetben kell engednie.

A közügyek megvitatásának nyilvánosságát az Alkotmánybíróság egyik alaphatározata így igazolja: „Fokozott alkotmányos védelmet élveznek az olyan ítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, még akkor is, ha esetleg túlzóak és felfokozottak. A demokratikus jogállam állami és önkormányzati intézményeinek szabad bírálata, működésük, tevékenységük kritikája, – még ha az becsületsértő értékítéletek formájában történik is –, a társadalom tagjainak, az állampolgároknak olyan alapvető alanyi joga, amely a demokrácia lényegi eleme.[12] Ennek az is a következménye, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni, e szabadságnak tehát „igen kevés joggal szemben kell csak engednie”.[13]

A Bíróság következetesen képviseli azt az – ehhez hasonló – álláspontot, miszerint a politikai véleménynyilvánítás korlátozása csak nagyon erős igazolással válik megengedhetővé: az egyedi esetben alkalmazott széles körű korlátozás kétségtelenül befolyásolja a véleménynyilvánítás szabadságát az adott országban, devalválja a jog egészét.[14]

(Polt Péter személyisége közhatalom-gyakorlóként nem tarthat olyan szintű védelemre igényt, mint bárki más.)

A közhatalom széles körű bírálhatóságának további jogi következménye, hogy a közhatalom gyakorlóinak olyan szólást is tűrnie kell, amit más embertől nem várna el a jog.[15] Az előbb idézett alkotmánybírósági határozat így érvel: “a közügyekben való véleménynyilvánítási szabadságnak alkotmányosan magas értéktartalma miatt a közhivatalok és a közhivatalt vállaló személyek, valamint a közélet egyéb szereplői becsületének védelme kevésbé korlátozhatja a véleménynyilvánítási szabadságot, mint a magánszemélyek becsületének védelme”.

Ennek megfelelően élesen megkülönböztetendő az általános személyiségvédelem és a közszereplők bírálhatóságának mércéje. A közszereplők több kritikát kötelesek eltűrni, esetükben az alkotmányosan védett véleménynyilvánítás tágabb, mint más személyeknél.[16] A magyar Alkotmánybíróság szerint a közszereplők bírálata csak akkor büntethető alkotmányosan, ha a kritika megfogalmazója szándékosan vagy súlyosan gondatlanul állított valótlanságot.[17]

A Bíróság gyakorlatából is egyértelműen kitűnik, hogy az Egyezmény szélesebb körű kritikát enged meg a közhatalom gyakorlóival szemben, mint magánszemélyek, sőt akár – ilyen hatalmat nem gyakorló – politikusok esetében. Egy demokratikus rendszerben az állam tevékenységeit és mulasztásait alapos vizsgálatnak kell alávetni. Ez nem csak a jogalkotó és jogalkalmazó szervek feladata, a sajtó és a közvélekedés szerepe is fontos. A Bíróság leszögezi, hogy a hatalom gyakorlóinak pozíciója önuralmat követel tőlük a becsületsértési és rágalmazási eljárások megindításának tekintetében. Különösen igaz ez abban az esetben, ha lehetőségük is van arra, hogy az őket ért igazolatlan kritikára egyéb módon – például a sajtóban – válaszoljanak.[18]

A Bíróság felidézi a Dichand and Others v. Austria ügyben, hogy a 10. cikk nem enged meg széles körű korlátozást a politikai véleménynyilvánítás vagy a közügyeket érintő vita esetében.[19] A hatalom gyakorlói tevékenységük során élesebb kritikát is kötelesek elviselni, mint a magánemberek. Ez nem jelenti azt, hogy az ő jó hírnevük nem élvezne védelmet, különösen, ha nem hivatalukkal összefüggő tevékenységet érinti a kritika. Ám amikor a bíróságok az ő jogaikat védik, mindig figyelemmel kell lenniük a véleménynyilvánítás szabadsága közérdekű funkciójára, és a szabad vita társadalmi hasznára.[20]

A sajtó megkerülhetetlen szerepet tölt be egy demokratikus társadalomban. Annak ellenére, hogy nem léphet át bizonyos határokat, feladata, hogy a közbeszéd részévé tegyen közérdeklődésre számot tartó információkat és gondolatokat.[21] A sajtószabadság lehetővé teszi az egyén számára, hogy megalapozott véleményt alakíthasson ki a hatalom gyakorlóiról; ezzel párhuzamosan a politikusoknak is megvan a lehetőségük, hogy az őket ért kritikára reagáljanak a sajtóban. Így kibontakozik egy olyan párbeszéd, ami a demokratikus társadalom esszenciája.[22]

A Bíróság gyakorlatában különböző megítélés alá esnek az közhatalmat megtestesítő személyek, a közszereplők és a magánszemélyek. Ha valaki közhatalmat gyakorló, az államot képviselő személy, akkor ahhoz a csoporthoz tartozik, melynek tagjai tevékenységükkel kapcsolatban a legszélesebb kritika tűrésére kötelezettek. Olyan állítások esetében sem hivatkozhatnak a személyiségvédelemre, amelyek egy közszereplő – de közhatalmat nem gyakorló – politikus esetében már nem tartoznának a véleménynyilvánítás szabadságának körébe.[23] „A hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas, e minőségére tekintettel tett, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető; a becsületcsorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata pedig csak akkor büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta,  hogy a közlése lényegét tekintve valótlan vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint  ̶  az adott  állítás tárgyára, a közlés eszközére és címzettjeire  tekintettel  ̶  elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.”

A magyar rendes bíróságok is foglalkoztak a közszereplők és közhatalmat gyakorlók személyiségvédelmével. Egy – a jelenlegihez kísértetiesen hasonlító – ügyben a bíróság így érvelt: „a demokratikus jogállam állami és önkormányzati intézményeinek szabad bírálata, működése, tevékenységük kritikája – még ha az becsületsértő értékítéletek formájában történik is – a társadalom tagjainak, az állampolgároknak olyan alapvető alanyi joga, amely a demokrácia lényegi eleme”.[24] A PK. 12. sz. állásfoglalás szerint személyiséget sértő az értékítélet, ha a véleményben a „kifejezésmódjában indokolatlanul bántó, lekicsinylő, lealacsonyító, durván sértő kifejezés használata okoz sérelmet”. Így ha egy vélemény nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal, megengedett egy demokratikus társadalom közügyeinek megvitatását szolgáló diskurzusban.

* * *

Jelen ügyben Polt Péter legfőbb ügyészként olyan közhatalmat gyakorló személy, akinek tevékenysége a nyilvánosság előtt, annak kontrollja alatt zajlik. Kis János állításai a demokratikus vita keretei között maradó, még szélsőségesen provokatívnak sem nevezhető értékítéletek. A magyar és nemzetközi szólásszabadság gyakorlat egyértelműen kijelöli a jogalkalmazó szervek számára az utat: Kis János állításai élvezik a véleménynyilvánítás szabadságának kijáró védelmet.

Felhasznált irodalom

Kovács Kriszta:  A befejezett mondat

Fleck Zoltán:   A szólás szabadsága és a személyiségi jog védelme a polgári jogi bírói gyakorlatban,     Médiakutató 2005. nyár

Szabó Máté Dániel: Nyilvános magánszféra –  Hol a Határ?

Miklósi Zoltán, Navratil Szonja, Simon Éva, Somody Bernadette és Szabó Máté Dániel: Tézisek a szólásszabadság védelmében. Élet és Irodalom, 2009. április 24.


[1]    Szerző: Dr. Dojcsák Dalma, a CivilMédia jogásza, köszönet a szakmai lektorálásért Dr. Szabó Máté Dánielnek

[2]     Lingens v. Austria, judgment of 8 July 1986, Series A no. 103, p. 28, § 46, és Oberschlick v. Austria judgment of 23 May 1991, Series A no. 204, pp. 27-28, § 63.

[3]     Scharsach and News Verlagsgesellschaft v. Austria, no. 39394/98, § 40, ECHR 2003-XI.

[4]     Lásd pl. Jerusalem v. Austria, no. 26958/95, § 43, ECHR 2001-II; De Haes and Gijsels v. Belgium, 24 February 1997, Reports of Judgments and Decisions 1997-I, § 47; Oberschlick v. Austria (no. 2), 1 July 1997, Reports 1997-IV, § 33.

[5]     Feldek v. Slovakia, no. 29032/95, § 86.

[6]    Jerusalem v. Austria, no. 26958/95, § 35, ECHR 2001-II.

[7]     Handyside v. the United Kingdom, judgment of 7 December 1976, Series A no. 24, p. 23, § 49, és Jersild   v. Denmark, judgment of 23 September 1994, Series A no. 298, p. 26, § 37.

[8]     Oberschlick v. Austria judgment of 23 May 1991, Series A no. 204, p. 25, § 57.

[9]     Prager and Oberschlick v. Austria judgment of 26 April 1995, Series A no. 313, p. 19, § 38.

[10]    Handyside v. the United Kingdom judgment of 7 December 1976, Series A no. 24, p. 23, § 49.

[11]    Scharsach and News Verlagsgesellschaft v. Austria, no. 39394/98, § 30, ECHR 2003-XI.

[12]    36/1994. (VI. 24.) AB határozat.

[13]    „Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele. […] A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog – az élethez vagy az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan – korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni.” (30/1992. AB határozat)

[14]    Feldek v. Slovakia, no. 29032/95, § 83, ECHR 2001-VIII, and Sürek v. Turkey (no. 1) [GC], no. 26682/95, § 61, ECHR 1999-IV.

[15]    Fontos megjegyezni, hogy ez a tűrési kötelezettség az önként vállalt közhatalom-gyakorlói szerephez kapcsolódik, és csak ezen tevékenységet érintő kritikára vonatkozik.

[16]    36/1994. (VI. 24.) AB határozat.

[17]    „A szabad véleménynyilvánításhoz való jog által védett, alkotmányosan nem büntethető véleménynyilvánítás köre       azonban a közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb, mint más személyeknél.”  „A hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas, e minőségére tekintettel tett, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető; a becsületcsorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata pedig csak akkor büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta,  hogy a közlése lényegét tekintve valótlan vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint ̶  az adott  állítás tárgyára, a közlés eszközére és címzettjeire  tekintettel ̶ elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.” 36/1994. (VI. 24.) AB határozat.

[18]    Incal v. Turkey, judgment of 9 June 1998, Reports of Judgments and Decisions 1998-IV, pp. 1567-68, § 54, és Castells v. Spain, judgment of 23 April 1992, Series A no. 236,, pp. 23-24, § 46.

[19]    Dichand and Others v. Austria, no. 29271/95, § 38

[20]    Lingens v. Austria judgment of 8 June 1986, Series A no. 103, p. 26, § 42; Oberschlick v. Austria judgment of 23 May 1991, Series A no. 204, p. 26, § 59.

[21]    De Haes and Gijsels v. Belgium, judgment of 24 February 1997, Reports of Judgments and Decisions1997-I, pp. 233-34, § 37, és Bladet Tromsø and Stensaas v. Norway [GC], no. 21980/93, § 59, ECHR 1999-III.

[22]    Castells v. Spain, judgment of 23 April 1992, Series A no. 236, p. 23, § 43.

[23]    Incal v. Turkey, judgment of 9 June 1998, Reports of Judgments and Decisions 1998-IV, pp. 1567-68, § 54, és Castells v. Spain, judgment of 23 April 1992, Series A no. 236,, pp. 23-24, § 46.

[24]    19.P. 630.634/2003/3.