Varga Márta: Mi hívta életre a CivilMédiát? Miért éppen most alakult meg?

Dr. Bodrogi Bea

Dr. Bodrogi Bea

Bodrogi Bea: A új médiaalkotmány és médiatörvény olyan rendszeridegen, szokatlan és a sajtó befolyásolására alkalmas megoldásokat hozott a média szabályozásba, amelyek az emberi jogokkal foglalkozó szakemberekből vészreakciókat hívtak elő. Ezek közé tartozik például a A Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) indokolatlanul széles jogköre a hazai médiumok felett, amely könnyen eredményezheti a tényfeltáró, politikai, gazdasági és vélemény újságírás ellehetetlenülését vagy az öncenzúrára kényszerítését. Habár az elmúlt év eseményei nem mindenben támasztották alá félelmeinket, továbbá  az Alkotmánybíróság is “nem”-et mondott a törvény egyes rendelkezéseire (pld. az újságíró kötelezését a forrása felfedésére), a civil kontrollra mindenképpen szükség van és lesz a jövőben is.

VM: A médiaörvény már egy éve hatályos. A szigorításoknak, a kontroll kiszélesítésének egyelőre semmilyen kézzel fogható következménye nincs. Több tíz, vagy akár több száz milliós bírságokat sem szabtak még ki. Mit hozott a médiatörvény?

Dr. Kárpáti József

Dr. Kárpáti József

Kárpáti József: A kérdésre nehéz még válaszolni. Alapjában elmondhatjuk, hogy egy erősen centralizált, a nyomtatott és lineáris sajtó ellenőrzésének igényével létrejött, jogállásában elvileg független, de a vezetői kiválasztási folyamat miatt parlamenti ciklusokon át bebetonozott, személy-központú irányítással rendelkező információs szuper-minisztérium jött létre. Ez a rendszer (mechanizmus) óhatatlanul a Brazil című Alan Parker filmet juttatja eszünkbe. Alapvető tétel, hogy a hatalom, valamint a szankció lehetősége akkor is kifejti a hatását, ha közvetlenül nem alkalmazzák. Az elkövetkező néhány év működését elemezve lehet tárgyilagos véleményt formálni majd arról, vajon mit is jelent a sajtóra nézve ez a futurisztikus intézmény.

Az  Európai Bizottság kifogásai alapján tavaly márciusban három területen módosították a médiatörvényt, majd az Alkotmánybíróság is talált alkotmányellenes passzusokat. Mit gondoltok a kifogásolt pontokról, illetve hogy látjátok, maradtak-e még kérdéses részek?
KJ:
 Az Európai Bizottság álláspontjával ugyanaz volt a gond, mint később az alkotmánybírósági döntéssel: bizonyos részeket kifogásol, de az egész mechanizmus ettől még tovább él. Az Unió szűkös hatáskörei és széttagolt politikai érdekei mentén először általánosságban kritizálta a jogszabályt,  de a konkrét kérdésekre már csak 3 kifogásolt pont maradt, amit  Magyarország könnyűszerrel korrigált. Jelenleg az Unió és országunk között ugyanez a forgatókönyv játszódik le, csak most más törvények vannak terítéken. Az Alkotmánybíróság tényleges jogköre és lehetőségei mellett is csupán néhány, lényeges, de  a médiaszabályozás fundamentumait nem érintő passzust semmisített meg, de ezzel hozzájárult a rendszer fennmaradásához. A teljeskörű, központosított, etatista szabályozottság igénye mit sem változott.

Melyek a munkátok legfőbb csapásirányai?
BB: Újságírók és véleményformáló személyek jogvédelme, alapvetően stratégiai alapok mentén, valamint a kiszolgáltatott és az előítéletek által leginkább sújtott társadalmi csoportok tekintetében a kiegyensúlyozott tájékoztatás figyelése, szükség esetén média-helyreigazítási eljárások indítása. A későbbiekben tervezzük mindezek szakmai feldolgozását és igény esetén képzések, továbbképzések szervezését is. Kezdetben azonban az első két témát szeretnénk körüljárni.

Mit jelent a stratégiai alapú jogvédelem? Tudnál esetleg példát mondani?
KJ: Igen, ez az egymillió dolláros kérdés a kvízjátékokban. Egy szervezet lényegét talán leginkább úgy lehet megragadni, ha áttekintjük, milyen ügyeket képvisel vagy szeretne a jövőben képviselni. Ha a célok világosak és következetes elvek mentén halad az esetek felvállalása, képviselete, akkor kiforrott stratégiáról beszélhetünk.  A mi szervezetünk jobbára azoknak az újságíróknak, esetleg közéleti személyiségeknek kíván segítséget nyújtani, akiket a demokratikus értékek mentén képviselt véleménye miatt a hatalom vagy gazdasági érdekkörök részéről jogi támadások érik. Itt elsősorban tényfeltáró újságírókra gondolok, vagy olyan személyekre, újságírókra, akiket véleményük kifejtése miatt jogilag kívánnak ellehetetleníteni, személyiségi jogi perekkel, rosszabb esetben büntető eljárásokkal.

Újságírókkal szemben eddig is indultak eljárások (személyiségi jogi perek, becsületsértés, rágalmazás) és általában a saját szerkesztőségük jogásza képviselte, képviseli őket a bíróságok előtt. Hol van itt a CM szerepe?
BB: A korábban definiált stratégiai jogvédelemre visszatérve feladatunk az is, hogy egyéni ügyeket  képviselve felhívjuk a figyelmet arra, hogy Magyarországon a vélemény- és sajtószabadság megítélése a bíróságok részéről nem egységes és gyakran nem felel meg a Európai Emberi Jogi Bíróság által hozott irányadó döntéseknek. Szerepünk tehát nem az, hogy átvegyük a szerkesztőségi jogászok munkáját, hanem az, hogy a vélemény- és sajtószabadságot érintő egyedi ügyekhez valamilyen formában kapcsolódjunk és azokról tudomást szerezzünk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy önállóan nyújtunk képviseletet az érintett újságíró számára, kapcsolódunk egy már folyamatban lévő ügyhöz, vagy amicus brief-eket írunk.

Mit jelent az amicus brief?
BB: Magyarországon viszonylag ismeretlen az “amicus curiae brief” fogalma. Ez tulajdonképpen egy   olyan koherens jogi vagy szakmai érvrendszert tartalmazó beadvány,  amelyet nem az eljárásban résztvevő vagy abban közvetlenül érintett személy nyújt be a bírósághoz, hanem olyan személy vagy szervezet, amelyiknek egyébként érdekében áll, hogy az adott ügyben valamely szakmailag megalapozott álláspont is az eljárás részévé válhasson. A cél ezzel az, hogy a bíróság döntésének meghozatala előtt az adott konkrét eseten túlmenően, a téma egészét érintően új szempontokat ismerhessen meg. A bíróság maga dönti el, hogy az amicus brief-vel mit kezd: figyelembe veszi-e azt a döntéshozatal során, vagy kirekeszti a bizonyítékok köréből.

A konkrét példa beljebb vinne. Vajon miért nem alakult ki ennek még gyakorlata idehaza?
BB: Ez egy elsősorban az angolszász jogban elterjedt beadvány-típus. A kontinentális jog bizonyos szempontból kevesebb lehetőséget nyújt arra, hogy független, szakértő szervezetek beleszólhassanak az adott eljárásba. Egy magyar bíró nem igazán tud mit kezdeni azzal, ha egy eljárásjogilag nem definiált szereplő “beledumál” az ügybe. Ez nemcsak azért van így, mert a posztszocialista igazságszolgáltatás rugalmatlan, hanem mert a kontinentális jogrend egyszerűen más elvek mentén működik, mint az elsősorban korábbi példákra, precedensekre épülő angolszász jog. Ettől függetlenül nálunk is íródtak már amicus briefek olyan ügyekben, amikor a bíróság valamilyen elvi, emberi jogokat érintő kérdésben ítélkezett.

Mennyire kiegyensúlyozottak a hazai média műsorai, és miért éppen a négy védett csoport vonatkozásában monitoroztok?
KJ: Egy olyan társadalomban, ahol a kiszolgáltatott csoportokkal szemben egyre inkább növekszik az előítélet és a hátrányos megkülönböztetés, egyáltalán nem meglepő, ha a média is hozza az ismert mintákat és sztereotípiákat. A legfrissebb kutatás szerint 1988 óta nem volt olyan magas a roma kriminalitás szerepeltetése a médiában, mint most. Bernáth Gábor és Messing Vera legfrissebb kutatási eredményei szerint (Bernáth Gábor-Messing Vera: Szélre tolva, Kutatási zárójelentés a roma közösségek többségi médiaképéről, 2011)- az általuk vizsgált időszakban – minden harmadik újságcikk arról szólt, hogy a romák valamilyen formában a bűnözés részei. Tapasztalataink azonban azt mutatják, hogy a romák mellett az elmúlt években melegeket, azaz az lmbt közösséget érték leggyakrabban kisebbségi mivoltukból fakadó támadások, elég, ha a Meleg Méltóság Napi felvonulásokra gondolunk. Az antiszemitizmus pedig sajnálatosan örökzöld téma a magyar közvéleményben: időnként elcsendesednek, máskor felerősödnek hangjai, különösen akkor, ha bűnbakokat kell keresni valamiért. Nálunk ezzel a három csoporttal szemben alakultak ki a legszélsőségesebb álláspontok az elmúlt évtizedekben, így kézenfekvőnek tűnik a három csoport médiában való megjelenésének vizsgálata. Fontosnak tartjuk azonban hangsúlyozni, hogy a kiegyensúlyozottság monitorozását kizárólag a lineáris (televízió, rádió) műsorszolgáltatók vonatkozásában végezzük, meghatározott szempontok alapján. Azokat a riportokat, hírműsorokat nézzük ugyanis, amelyek az adott csoportokat érintő társadalmi problémák bemutatásáról szólnak.

Hogyan tudjátok mégis tetten érni a kiegyensúlyozatlan tájékoztatást?
KJ:
 Valóban, kevés olyan riportműsor készül, amely nyíltan lenne rasszista vagy kirekesztő. Néhány közülük inkább sugalmazó képi megjelenítésekkel hozza érzelmi hangulatba a nézőt, esetleg hiányosan, egyoldalúan, nem teljes körűen tájékoztat: a valóságnak csak egy szeletét mutatja be. Ez nem meglepő, hiszen a média működésének a logikája ilyen: a bulvárosabb híreket inkább fogyasztják a nézők, olvasók. Ugyanakkor  korunkban a médiának kiemelkedő a felelőssége is: ha a közvélemény fogyasztási igényeinek megfelelően sztereotípiákat közvetít vagy erősít fel, annak már rövid távon is maradandó következményei lehetnek: a “na ugye” és a “már megint” élmények az emberi gondolkodás sajátosságainak megfelelően alkalmasak az előítéletek mélyítésére. A médiatörvény lehetőséget nyújt arra, hogy ha valamely tudósítás nem tényszerű, nem időszerű vagy nem tárgyilagos — azaz nem kiegyensúlyozott — , akkor a meg nem jelenített álláspontot képviselő személy média-helyreigazítási eljárást kezdeményezzen az érintett televízió vagy rádiószolgáltatóval szemben. Habár a korábbi jogszabályok is lehetőséget adtak ilyen eljárásokra, mindeddig nem alakult ki olyan egységes gyakorlat, amely megfelelő irányba tolná a médiaszolgáltatókat. A jogi eszköz tehát adott, de az intézményt tartalommal kell megtölteni.

A véleménynyilvánítás szabadságát védeni, valamint őrködni a kiegyensúlyozott tájékoztatás felett lehet egymásnak ellentmondó tevékenység. Hol van a határvonal?
KJ: A kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének keretet ad a közönség megfelelő tájékoztatáshoz való joga, továbbá műsorszolgáltatónak  az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettsége. Nem mindegy, hogy ki, mikor, hol, és mennyi ember előtt vagy kinek fejti ki a véleményét. Egy elsősorban híreket bemutató, közszolgálati műsorban sokkal inkább helye van a kiegyensúlyozottság igényének, mint egy kifejezetten véleménycserére irányuló vitaműsornál.  A jellegénél fogva nagyon sok emberhez eljutó műsoroknak nagyobb a jelentőségük, mint  az alig pár ember által fogyasztott  sajtótermékeknek. Tehát a nézettsége miatt jelentős súlyt képviselő hírműsorok esetén igyekszünk számon kérni az időszerűséget, tényszerűséget és tárgyilagosságot.

Maradjunk még a kiegyensúlyozottságnál és nézzük meg, hogyan működhet ez a gyakorlatban. A képek megjelenítésének vagy/és a megszólalók által elhangzottaknak a hosszát mérnétek, az elhangzott tartalmat, esetleg annak hatását vizsgálnátok, vagy mást?
KJ: Ahhoz, hogy el lehessen dönteni, hogy egy műsor megfelel-e a kiegyensúlyozottság követelményének, a hatóságnak mérlegelnie kell. A mérlegelés szempontjainak olyannak kell lennie, amelyekből következtetés vonható le arra nézve, hogy a műsorban a tényszerűség, tárgyilagosság, időszerűség és sokoldalúság valóban érvényesül-e. Ennek megfelelően pusztán annak vizsgálata, hogy az adott műsorban az adott kérdéshez kapcsolódó álláspontok megjelenítésre kerültek – e, illetve milyen hosszan kerültek bemutatásra, nem feltétlenül adhat  megfelelő támpontot a kérdés eldöntéséhez.