22 november 2013
22 november 2013,
 Off

A hazai politikai kultúra szerves részévé vált, hogy politikusok, döntéshozók vita helyett büntetőeljárást indítanak. A törvény túl szigorú, ráadásul az ügyészség is a sértett közszereplők oldalán áll. A Spirk-ügyben a Kúria is ezt tette.

Spirk József

Spirk József

A vádlottak leginkább újságírók, véleményformálók, de indult már eljárás tüntető aktivistával, tudóssal, zenésszel szemben is. Míg nálunk a parlament az amúgy is kifogásolható szabályozást szigorította a bajai videoügy nyomán, addig a nemzetközi trend a rágalmazás és becsületsértés dekriminalizálása. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) gyakorlata szerint a sajtó tevékenysége, az újságírók véleménynyilvánítási szabadsága csak abban az esetben korlátozható, ha az a demokratikus társadalomban feltétlenül szükséges. Újságíróval szemben alkalmazott büntetőjogi szankció esetén az EJEB minden esetben hangsúlyozza: közügyekkel kapcsolatos vita kapcsán a tagállamok csak végső esetben, szándékosan tett, valótlan és súlyosan sértő tényállítás esetén nyúlhatnak a korlátozás ilyen eszközéhez. Az EJEB elvárja a tagállamoktól, hogy visszafogottságot tanúsítsanak, különösen azért, mert büntetőjogon kívüli eszközök is rendelkezésre állhatnak a sajtó esetleges jogtalanságaival szemben. Az úgynevezett dermesztő hatása (chilling effect) miatt a szabadságvesztés kiszabásának lehetősége még akkor is aggályos, ha a konkrét ügyben nem alkalmazták.

A témát itthon két eset is aktuálissá teszi. A bajai videoügy kipattanása után a parlament társadalmi egyeztetés nélkül, viharos gyorsasággal megszavazta a büntető törvénykönyv szigorítását (226/A. §). A rágalmazás kiegészült egy újabb tényállással: a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítése egy évig, míg annak nyilvánosságra hozatala akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható lesz. A törvénytervezet szakmai vitájára nem került sor, azonban hazai civil és szakmai szervezetek, nemzetközi szinten pedig az EBESZ médiabiztosa aggodalmát fogalmazta meg a módosítással kapcsolatban. A bírálók között egyetértés van abban, hogy a valóban jogsértő tettekkel (pl. szándékosan lejárató hamis videó) szemben a meglévő jogi eszközök (hamis vád, hatóság félrevezetése, rágalmazás) alkalmasak a fellépésre, szükség esetén szankcionálásra. A komolyabb gond azonban az, hogy a szabályozás egésze sérti a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát. Ugyan a bűncselekmény – a tényfeltáró újságírásra veszélyesebb – gondatlan alakzatát a parlament nem szavazta meg, ez semmit nem von le a jogalkotók felelősségéből. Mert nemcsak az újonnan elfogadott szabállyal, hanem a rágalmazás alaptényállásával, valamint a eljárásjogi rendelkezésekkel kapcsolatban is komoly alapjogi kifogások merülnek fel.

Ez utóbbi problémát a másik aktuális eset kapcsán érdemes vizsgálni. Spirk József újságíró ellen az utóbbi időben kétszer is indult büntetőeljárás rágalmazás miatt. Mindkét ügyben közérdeklődésre számot tartó témában kutakodott állami pénzek jogtalan elköltése, állami szervezet vezetőjének felelőssége után. A bíróság mindkét esetben jogerősen felmentette őt bűncselekmény hiánya miatt. A legutóbbi ügyben a bíróság kiválóan érvelt amellett, hogy az 1994-ben kezdődően kialakított alkotmánybírósági követelményrendszert és a strasbourgi esetjogot figyelembe véve Spirk véleménynyilvánításhoz való jogával élt, annak korlátait nem lépte át: közszereplőt érintő közérdekű írásának ténybeli alapja volt, jóhiszeműsége a bizonyítás eredményeképpen nem kérdőjelezhető meg, tehát nem állt fenn olyan nyomós társadalmi érdek, amely indokolta volna a büntetőjogi beavatkozást az újságíró véleménynyilvánításhoz fűződő jogába. Az ügyben egyébként történt sajtó-helyreigazítás, amelyre az ítélet indokolása ki is tért: „A sajtó-helyreigazítás vagy személyiségvédelmi perek jogerős döntései nem eredményezik az automatikus büntetőjogi felelősségre vonást, a büntetőjogi jogvédelem mintegy utolsó eszköz, egy ún. ultima ratio, amelynek akkor van helye, ha a szükséges jogvédelem más módon nem eszközölhető.” (Fővárosi Törvényszék 20.Bf.IV.5754/2012/8. számú ítélete.)

A történet azoban itt nem ért véget. Az ügyben – meglehetősen rendhagyó módon – a fővárosi főügyész felülvizsgálati indítványt nyújtott be, és arra kérte a Kúriát, hogy a törvénysértő ítéletet helyezze hatályon kívül, valamint utasítsa a törvényszéket új eljárás lefolytatására. Az ügyész indokolásában azzal érvelt, hogy Spirk olyan valótlan tényállítást tett cikkében, amellyel a Magyar Energia Hivatal egykori vezetőjét abban a hamis színben tüntette fel, mintha vele szemben büntetőeljárás volna folyamatban. A hamis színben feltüntetés és hamis látszatkeltés azonban polgári jogi fogalmak, amelyek büntetőjogban nem alkalmazhatóak. Hivatkozott is erre a bíróság, talán nem sejtve, hogy később ez lesz a felülvizsgálat alapja. Persze el lehetne azon merengeni, hogy miért éppen most, és miért ebben az ügyben támadta meg az ügyészség az ítéletet. Nem ez az első eset ugyanis, hogy bíróság az alkotmánybírósági követelményrendszerre és a strasbourgi gyakorlatra hivatkozva áll ki a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága mellett. De a kérdés inkább az: mit keres az ügyész közvádlóként egy alapvetően magánvádas bűnügyben (amikor a sértett képviseli a vádat)?

A büntetőeljárási törvény szerint az alapesetben magánvádas rágalmazás és becsületsértés közvádra üldözendő, ha azt hivatalos személy sérelmére hivatalos eljárása alatt, illetve emiatt, vagy hatóság sérelmére hivatali működésével összefüggésben követik el. Hivatalos személyek többek között az országgyűlési képviselők, a kormány vezető tisztségviselői, és a közhatalmi, államigazgatási feladatot ellátók. Vagyis mindazok a politikusok (egyben közszereplők), valamint a közhatalom egyéb gyakorlói, akik tevékenységéről az újságíró általában tényfeltáró cikket, publicisztikát ír és végzi a sajtó létfontosságú feladatát: tájékoztatja a közvéleményt, közreműködik a különböző vélemények továbbításában és ütköztetésében, a hatalmon lévők ellenőrzésében. A hivatalos személyek tehát a hazai szabályozásban kiemelt büntetőjogi védelmet élveznek akkor, amikor feladatuk ellátásával kapcsolatban éri őket sérelem. Ez a védelem azzal is jár, hogy az ügyben elég csak feljelentést tenniük, ezt követően a nyomozást a rendőrség végzi, a vádat pedig az ügyészség képviseli, közpénzen. Spirk ügyében az ügyészi fellépésen tehát nincs mit meglepődnünk. A fellépés a hatályos szabályozás szerint törvényes, a kérdés az, hogy alkotmányosan védhető-e.

Néhány kivételtől eltekintve az alsóbb fokú bíróságok gyakorlata jó irányba haladt, a Spirkéhez hasonló ügyekben gyakran születtek társadalomra veszélyesség hiánya miatti felmentések. De míg szerencsésebb esetekben a bírói felmentésre sor kerül, addig is átlagban minimum két év eltelik, az újságírót közben rabosították (ujjlenyomatot vettek tőle stb.), gyanúsítottként, vádlottként többször kihallgatták. Meggyőződésem, hogy az ügyészségnek gyakran már a feljelentés alapján elegendő információ áll rendelkezésére ahhoz, hogy az eljárások egy részét a kezdeti fázisban – bűncselekmény hiányában – megszüntesse. De a Spirk-ügy is azt mutatja, hogy a tendencia nem ez, sőt. Nem sok jót ígér, hogy mai döntésében a Kúria helyt adott az ügyészség indítványának és a helyes döntést hozó másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte, mondván, nem indokolta kellően, hogy az újságíró valóban jóhiszeműen és a tőle elvárható gondossággal járt el. Jogállamban a vádlónak kellene az ellenkezőjét bizonyítania.

Végül a politikai vitakultúrára visszatérve: valóban, miért is elégednének meg a politikai döntéshozók sajtóhelyreigazgatással vagy klasszikus személyiségi jogi perrel, melyben ügyvédet kell keresni, fizetni, esetleg tárgyalásokra járni, perveszteség esetén pedig perköltséget fizetni? Ott a büntetőeljárás, csak el kell indítani, a többit pedig az ügyészségre lehet bízni.

Bodrogi Bea

(Az eredeti cikk a szuveren.hu-n olvasható.)

SAJTÓKÖZLEMÉNY